A játék szeretete mellett azért is érdemes kimenni pl. egy-egy válogatott meccsre, mert a hozzám hasonlóan egyedülálló, szabad csajok büntetlenül és mindenképp eredményesen legeltethetik szemüket a pályán és a lelátón egyaránt. A csinos focisták mellett a szektorokban is igencsak magas az egy négyzetméterre eső jóképű pasik aránya, mondjuk velük a nézelődésen túl még soha, semmire nem jutottam. Igaz, nem is próbálkoztam.
Amikor viszont azt írom, a „foci összehoz”, nem feltétlenül Cupido szerepét osztom ki a futballra. Sokkal inkább azokra a jó fej focistákra, csapatokra, szurkolókra gondolok, akik szó szerint vérüket adják valakiért, aki közülük való, aki példakép lehet.
Király, Neuer, Megyeri, Bogdán – néhányan, akik mezüket ajándékozták Rakaczki Bencének. A diósgyőri drukkerek véradást szerveztek, pénzt gyűjtöttek; a DVTK játékosai pedig a Király Kupán nyert pénzdíjukat ajánlották fel, hogy ezzel is hozzájáruljanak a kezelés költségeihez.
A DVTK is Bencéért...
A külföldi csapatok közül a Barca kezdte, egy aprónak tűnő gesztussal. Egy fotóval, amivel a leukémiával küzdő diósgyőrinek üzentek. Nyilván legtöbbjük háta közepére sem kívánta a közös fotót az edzés után, legszívesebben biztosan mindannyian rohantak volna a dolgukra, egy pillanatra viszont mégis képesek voltak összeállni. Úgy, hogy még őszintének is tűnik a mosolyuk.
A Barcelona is szurkol
Aztán jött a Deportivo. A másik spanyol csapat tagjai is fotóval kívántak jobbulást a fiatal magyarnak.
Gyógyító üzenet a Deportivótól
Este olvasom, a Fradi sem ül tétlenül. Jó-jó, annyira azért nem vagyok naiv, hogy ne feltételezzem: van egy kis reklámszaga is a dolognak. De ebben az esetben ez most pont nem érdekel. Nem akarok mögöttes szándékot keresni, inkább meghatódom, hogy az Üllői úton mezlicitet szerveznek, kezdőrúgást és speciális belépőket árulnak, hogy ők is segítsenek a földimen. És örülök, kicsit naivan, hogy a foci tényleg összehoz.
Beszállt a Fradi is
Mennyivel több értelme van ennek, mint anyázni, verekedni a meccsek előtt, alatt és után.
Köszönjük, Bence; szorítunk érted!
Köszönjük, Bence!




Kommentek
(0/10)
Kartics (2012-09-20 11:34:07)